Egészségügyi és lélektani hatásai
Az ember életében megannyi olyan tényező előállhat, melynek hatására csökken a partner érintése iránti vágyakozás, a libidó. A zsúfolt hétköznapok, az egészségtelen életmód, a munka, a gyermeknevelés okozta stressz, a veszekedések, de akár még bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is csökkenhet a vágy. A PajkosPajtás online szexshop munkatársai segítségével összegyűjtöttük a szeretkezés hiányának káros hatásait.

A szeretkezés hiánya nem csak a párkapcsolatra nyomhatja rá igen erőteljesen és sokszor visszafordíthatatlanul a bélyegét, hanem az érintettek egészségi és lelki állapotára egyaránt.
Felgyülemlett stressz
Régóta bizonyított tény, hogy a szex remek módja a feszültség, a felgyülemlett stressz levezetésének, illetve, hogy azok, akik megvonják maguktól, vagy nem jutnak hozzá a megfelelő intimitáshoz, stresszesebbek, feszültebbek, mint azok, akik heti rendszerességgel szeretkeznek. Ennek egyszerűen belátható okai vannak.

A szerelmeskedés, ahogyan a legtöbb sport, testmozgás is serkenti az endorfin termelődését az agyban, an endorfinét, amit másként a köznyelvben boldogsághormonként is ismerünk. Az endorfin szint emelkedésével a stresszes állapot csökken, az általános közérzet, hangulat pedig javul.

Gyengülő immunrendszer
Kutatások igazolják, hogy azok, akik rendszeresen hódolnak a testi élvezeteknek, erősebb immunrendszerrel rendelkeznek, mint azok, akik életéből hiányoznak a rendszeres együttlétek. A szeretkezés jótékonyan hat az immunsejt termelődésre, így pedig a szervezet baktériumokkal és fertőzésekkel szembeni ellenállóképességére.
Csökkenő önbizalom és önbecslés
A szeretkezés hiányából fakadó párkapcsolati konfliktusok féltékenységhez,
csökkenő önbizalomhoz és önbecsléshez vezethetnek. Az önbizalom hiánya pedig az
élet megannyi területén megmutatkozik. Rosszabb munkahelyi teljesítmény,
általánosabb feszültség, romló koncentráció készség.

A szeretkezés hiánya könnyen ördögi körré alakulhat. Minél ritkábbak az együttlétek, annál nehezebben hangolódhatnak rá a partnerek egymásra. Szerencsére hamar vissza lehet rázódni az egészséges, rendszeres nemi életbe, pusztán egy kis erőfeszítést kell tenni a cél érdekében.
Legutóbbi hozzászólások